RÓLUNK

rólunk

Az Algyői Vízisport Egyesület egy 1995-ben alakult közhasznú egyesület. 2019 év elején a vezetőségi és tagi megújulás után új célokat tűztünk ki.
Algyő sportéletének részeként dolgozunk a kajak-kenu sport népszerűsítéséért, a sport és az utánpótlás-nevelés támogatásáért az ifjúsági és felnőtt korosztály körében. Elősegítjük az egészséges életmód és a szabadidősport feltételeinek megteremtését.
Egyesületünkben olyan állandó közösséget kívánunk kialakítani, ahol a gyerekek aktívan és hasznosan töltik az idejüket, miközben az edzések által erősebbek, kitartóbbak, fegyelmezettebek lesznek. Algyő ehhez kiváló természeti adottságokkal rendelkezik.
A munkát 2018 év végén kezdtük el az Algyői Szivárvány Óvoda tornatermében téli alapozó edzésekkel, ahol egy maroknyi gyereket kezdtünk el felkészíteni. Tavasszal alig vártuk, hogy vízre tudjunk szállni, a hajótároló rendelkezésre állt, Algyő Nagyközség Önkormányzata, az Algyői Sportkör és a Szegedi Vízisport Egyesület támogatásával megérkeztek az első hajók és felszerelések. Először a gyerekeket meg kellett tanítani kajakozni, hiszen szinte senki nem rendelkezett ilyen tudással.
Tavasszal az időjárás nem kedvezett nekünk. Az elhúzódó magas vízállás, majd a visszamaradt iszap hátráltatták a munkánkat.

A hajópark folyamatos fejlesztése mellett a taglétszám is folyamatosan nőtt. A nyári edzések alkalmával komoly fejtörést okozott a hajók kiosztása. Sokszor egyszerre 20-25 gyerek volt vízen, egyre hosszabb távokat eveztek edzői felügyelet mellett heti három alkalommal. Jelenleg stabilan 30 hajóval üzemel az egyesület. A vállalkozó szellemű gyerekekkel kisebb versenyekre kezdtünk el járni, hogy szokják a légkört. Már az első szezonunkban voltunk Szegeden, Békésszentandráson és Szarvason megmérettetésen. Jó volt látni ahogy bontakozott a gyerekekben a versenyszellem.
Az egyesület a versenysport mellett a hobbi sportolókat is szeretné megmozgatni. Nyáron mellénk szegődtek azok a szülők akik korábban kajakoztak vagy kenuztak. Előkerültek a garázsokból a hajók,
de akinek nem volt hajója edzések után kaptak egyet és mehettek a vízre. Szintén a hobbi szakágat erősítve részt vettünk Vízivándor táborban valamint kenutúrát szerveztünk a Tiszán egyesületen
kívüli résztvevőknek.

Célunk, hogy Algyő sportéletének részeként a vízisportokat népszerűsítsük. Szeretnénk, hogy a Tiszát
mint Algyő természetes főutcáját jobban kihasználjuk.

munkatársak

Kis Bicskei Márk - edző

Márk 12 évnyi élsport (magyar bajnok, szerb válogatott) után csatlakozott hozzánk, végtelen munkabírásával gyerekszeretetével ösztönzi a kicsiket a munkára.

Guiot Anikó - edző

Ancsa maga is magyar bajnok volt női kajakban és magyar bajnokot is nevelt. Több mint 20 éves edzői és testnevelő tanári múlttal rendelkezik.